A termék a kosárba került.
Új jelszó kérése

Bemutatkozunk

A Lélek-Fészek arra hivatott, hogy Téged szolgáljon. Itt biztonságban vagy. Segítünk neked, hogy az életed kiegyensúlyozott, harmonikus legyen, hogy meg tudd élni a boldogságot. Álmaid megvalósítását, céljaid elérést támogatjuk tudásunkkal, képességeinkkel. Számunkra fontos a te egészséged, és szeretteiddel, környezeteddel való harmonikus kapcsolatod. Az EGÉSZséget a testi-lelki-szellemi síkok dinamikusan változó egyensúlya teremti meg, melyhez tőlünk kapsz útmutatást, a megvalósításhoz folyamatos támogatást.

„Furcsák” vagyunk, és erre bizonyíték az, ahogyan született a Lélek-Fészek:

2012-ben egy csodás nyári éjjelen tojással álmodtam. Reggel belém hasított a felismerés; fészket kell raknom. Megijedtem (nem kicsit), mert az ismeretlentől való félelem sokkolt, hiszen „bármi” születhet a tojásból. Mi lesz ő, hogy fogjuk hívni? sárkány? kígyó? csibe? A válasz azonnal érkezett (a felhők szóltak a magasból); Főnix születik a Lélek-Fészekben. Megértettem miért, mert a lélek örök, ahogy a tűzmadár is mindig újraéled hamvaiból. Mi is képesek vagyunk minden nap újjászületni.

Bátran kérd a segítségünket életed átalakításához, mert nagy tapasztalattal, ősi tudással, a csoport megtartó erejével, és az Égiek támogatásával melletted állunk, és kísérünk utadon az álmaid megvalósítása felé.

A Lélek-Fészek termékeihez szolgáltatást is kapsz, mely egyedivé és különlegessé teszi kínálatunkat. „Használati utasítással” segítjük az eredményes felhasználást, hogy elégedett legyél.

 

Gulyás Gabriella Gulyás Gabriella portré

"a fészek-rakó"

Szolnokon születtem 1970 májusában. A Vénusz az uralkodó bolygóm, ezért a szépség, a szerelem és a harmónia jegyében folyik az életem minden tevékenysége. Csodás gyermekkoromat szerető csaláldban töltöttem, és ennek mintájára - párommal közösen - mi is ilyet biztosítunk 2 közös gyermekünknek. Verseny-sportolóként megszoktam, hogy a "napi edzés" meghozza gyümölcsét, így képes vagyok kitartóan küzdeni a célom elérésért. Tudom, hogyan kell célt kitűzni. Tudom, hogyan kell a hozzá vezető tervet elkészteni és az utat végigjárni. Tudom, mert csinálom. Tudok neked is segíteni, mert gyakorlatom van benne.

2009-ben kezdtem "újfajta" tanulmányaimat; Schilling Péternél számmisztikát, majd Szilvássy Judit mesternél Feng shui-t tanultam, és hogy az év teljes legyen, zárásként Dr. Őrlös Gábornál reiki I. tanfolyamot végeztem, és azóta is napi rendszerességgel közvetítem az Univerzum energiáját. A következő 1 évben Garbóczi Tünde avatott be a Ji King jóslás, és a négyoszlopos sorselemzés rejtelmeibe, ahol kiderült, hogy sok ember nem ismeri a születési idejét. Szerencsére barátnőm Kovácsné Milu Éva nemzetközi kineziológia oktatónál azonnal megoldást találtam erre a problémámra. A kineziológia módszerével, az izomteszteléssel meg lehet határozni a pontos születési dátumunkat, ezért gyorsan nekiugrottam a Touch for Health, és utána a többi kinezológia ág tanulásának Salamon Gabriellánál.

Gyermekkoromat az édesapám által lelkesen gyűjtött kövek, sziklák, kristályok, ásványok között töltöttem. 2013-ban elérkezett számomra a lehetőség, hogy közelebbi ismeretséget kössek a féldrágakövekkel. Kiderült, hogy beszélnek, és én hallom amit mondanak. "Kövekkel-suttogó" lettem. Együtt dolgozunk, mert ők segítenek a gyógyításoknál, a változások beindításánál.

 

 

Éri-Rigó Andrea Éri-Rigó Andrea drótékszer-készítő drótékszer-varázsló

Spirituális lényként igyekszem együttműködni a természet erőivel.

A rézdróttal, mint anyaggal 4 éve szelídítjük egymást. Először ő szurkált, vágott. Megtanultam tisztelni, így egyre inkább közel engedett magához és már úgy hajlott, tekeredett, ahogy én szerettem volna.

Az ékszerkészítés számomra nem csak alkotás. Nem csak az elkészült darab szépsége fontos, hanem az a gyógyító erő is, ami a rézben, ezüstben és a beépített ásványokban van.

Ékszereim nem futószalagon gyártódnak. Bennük az én teremtő energiáim is rezegnek. Ezért van, hogy időnként várni kell a vágyott ékszerre. A legjobbat szeretném adni.

 

Oroszi Viktória selyemfestő

1976-ban születtem Budapesten. 21 éves korom óta Szolnokon élek, itt született meg három csodálatos gyermekem. Hosszú évek útkeresése után itt tanultam a kineziológia Touch for Health ágát Kovácsné Milu Évától, a Stress Release-t Salamon Gabriellától, majd ETI vizsgát tettem kineziológiából. Ezután One Brain-t tanultam Kőszegi Zsuzsannától. Ezután elsajátítottam a Schüssler féle szöveti sók gyakorlati alkalmazását, a Theta Healinget, Diapozitív Metódust és az Access Bars féle kezelést. A selyemfestéssel Bozó Edit Liza ismertetett meg 2011-ben, azóta vált hobbimmá és szenvedélyemmé a selyem, ezen belül is a mandalák festése. Munkáimat Dr. Richard Bartlett-től tanult Matrix Energiával töltöm fel, ami által pozitív hatásuk megsokszorozódik.  Minden tanítómnak nagyon hálás vagyok, mind a pozitív, mind a negatív tapasztalásokért.

Mottóm: "Nem különülsz el az egésztől. Egy vagy a nappal, a földdel, a levegővel. Nincs életed. Te vagy az élet."(Eckhart Tolle)

 

Külsős segítőnk: Nagy Nikolett pszichológus Nagy Nikolett, pszichológus, klinikai szakpszichológus jelölt

"2010 óta foglalkozom egyéni esetvezetéssel. Klinikai szakmai tapasztalataimat külföldön és itthon szereztem. A tanácsadás mellett jelenleg is végzek klinikusi munkát az egészségügyi ellátásban. 

Fő érdeklődési területem a pszichoszomatikus valamint a stresszhez társuló megbetegedések. "

Rendelési idő: http://www.pszichofeszek.hu/nagy-nikolett.html

 E-mail: nagynikolett.pszi@gmail.com

 Telefon: + 36-30/ 56 -29-775 

Webáruház készítés